2012. szeptember 23., vasárnap

Ezüstvölgyi kalandok



Hálás vagyok az univerzumnak,hogy  idén is eljuthattam Ezüstvölgybe. Egy nagyon jól megszervezett utazáson vehettünk részt, Hajnalné Csendes Andi és csoportjának köszönhetően, igy még az éjszakai utazás sem viselt meg, a jó társaság még a fáradságot is feledtette!:)
Egy percig sem unatkoztunk,erről is a tatabányai lányok gondoskodtak. Beszélgettünk, zenét hallgattunk,filmet néztünk az úton,kicsit aludtunk is,és a tervezett időben meg is érkeztünk a szállásunkra.
Másnap reggeli után indultunk a kiállításra, ami nem egy helyen volt, az egész kis városba és a környékbeli falvakba ahol csak lehetett, és itt értem a kávéházakat,templomokat,kis boltokat,sőt még egy hentes üzletben is, mindenhol patchwork munkákat láthattunk. A környékbeli falvakba szintén busszal jutottunk el. Naponta 3-4 kiállitást néztünk meg amiről katalógust is kaptunk,igy ahol jártunk bejelöltük, az utolsó napon már az összes be volt karikázva,és mi is rendesen elfáradtunk ahogy kell. A haza felé vezető úton,már a képeket nézegettük amit készitettünk, a kint vásárolt fonalakból kötöttek,horgoltak a lányok,mert Andi elvitt minket egy olyan eldugott helyre ami a térképen sem szerepelt,egy pajtába ahol minden féle szuper fonalakat,cérnákat,gyapjút, kötö,és horgoló eszközöket vásárolhattunk.
Bár több helyen megálltunk pihenni,de időben hazaértünk,ezer köszönet ezért a két sofőrünknek,akik biztos kézzel, vittek ki,és hoztak haza bennünket.
Még egyszer köszönöm mindannyiunk nevében ezt a csodás utat, a szuper szervezést,Andinak,és csapatának, remélem jövőre is megyünk! Én már jelentkeztem is!:)
Pár kép az útról, a többit itt találjátok

                                          Az expó helyszine kivül....
                                                    ...és belül
                                                   Bernina stand
                                          könyveket válogatunk
                                            Itthon is elfogadnám!:)
                                            Három a nagylány...:)

6 megjegyzés:

Monika írta...

Annyira,sárgán irigy vagyok.:)
Köszönöm a képeket!
Ja,igen!Az amishok miatt vagyok irigy,pedig nem kellene, mert 1x teljesen véletlenül egy olyan amerikai városba utaztunk, ahol éppen amish foltos kiállítás volt.:)

Monika írta...

beszand írta...

Csodálatos utatok volt akkor idén is! Örülök én is a képeknek, legalább így egy csipetet kaptam belőle. Egyszer én is....... :))))

Böbe Morzsák írta...

Nagy élmény volt Nektek! Örülök, hogy részetek lehetett benn és velünk is megosztottátok! Nagyon tetszik a blogod fejléce!!!

Ági írta...

Köszönöm én is a képeket! Talán így egy csöppnyi élmény az itthonmaradóknak és sárgán irigykedőknek is jut :-) Talán egyszer én is eljutok oda!
ági

Ábrahámné Éva írta...

Nagyon köszönöm !!!!
Az a jó hogy minden Ezüstvölgybe utazott, más más képeket rak fel így szinte ott éreztem magam, én is !
Remélem egyszer én is .......!!!!!