2010. szeptember 29., szerda

Ezüstvölgyi kalandok.

Évek óta tervezem,hogy egyszer eljutok Ezüstvölgyetbe,az idén végre sikerült.
Én úgy gondolom,sőt biztos vagyok benne,hogy nem véletlenül van bennünk vágyakozás bizonyos helyekre,országokba.
Nekem ez a harmadik,a kivánság listámon szereplő hely,ahová eljutottam,és már van egy negyedik is
amit remélem jövőre szintén kipipálhatok!:o)
De visszatérve Ezüstvölgyre!
Szuper nyolc nap volt!
Két napot utazással töltöttünk,ami részemről cseppet sem volt fárasztó,mert ezt is nagyon jó társaságba tölthettem!
Szebbnél - szebb városokat,csodás kis falvakat jártunk be, egész nap talpon voltunk,mert semmit sem szerettünk volna elmulasztani.
Estére bizony rendesen elfáradtunk,de egy jó zuhany,és a barátnőim védőitala hatására minden fáradság,elrepült! Az ominózus védőital unicum volt,amit eddig ki nem állhattam,de úgy tünik,változott az izlésem!:o)
A kiállitások több helyszinen is voltak,ahova 20 percenként induló helyi busz szállitotta az érdeklődőket!
Néhány kiragadott program:
Látogatás Aranka Németh Hoppnál,hajókázás a Titiseen,a strasburgi Ill csatornán,a hihetetlenül szép Rajna vizesés látványa,és persze nem utolsósorban,a kiállitott gyönyörű munkák,ahol,az egyszerü foltvarró azt érezhette,hogy bizony még sok tanulni valója van erről a gyönyörü,és változatos technikáról! A kiállitott munkákat legtöbb helyen titokban fotózhattuk,mert sok helyen tilos volt fényképezni! De azért sikerült "pár" képet késziteni!
Egy nagyon jól megszervezett,élményekben gazdag,csodálatos utazásban volt részünk!
Köszönet a szervezőknek!
A fotókat itt megnézhetitek!
Pár kincset,azaz anyagot,egyebeket én is beszereztem, bár nehéz volt a választás,ekkora kinálatból!
A Bernina standnál többen is virágot himeztünk,azaz nem mi hanem a himzőgép,mi csak kiválasztottuk a szint,és a megfelelő gombot nyomogattuk!:o) De igy is élvezetes volt!
Két kép a vásárolt,és a kapott kincseimről.


1 megjegyzés:

BORI írta...

Szép volt, jó volt és a következő útra is viszem a gyógyitó unicumot, jó?